Vízilabda

Nem tudta kiheverni a szerb-sokkot a Kemény csapat

Nagyon visszafogottan kezdte a bronzmérkőzését a magyar vízilabda-válogatott, amelynek résztvevői még nem tudták túltenni magukat a szerbek elleni csütörtöki elvesztett negyeddöntőjén.

Kemény Dénes csapata az első és a második negyedben önmagához képest gyengén teljesített. A játékosok nem tűntek motiváltaknak, hiányzott a koncentráció, a pontosság.

Az emberelőnyös helyzeteikkel azonban nagy részt tudott élni a magyar csapat. A harmadik negyedben látványosan feljavult a mieink játéka, hiszen ötgólos hátrányból nem sok kellett volna, hogy teljesen felálljon a csapat.

Sajnos az utolsó percekben ismét a vendégek örülhettek.

Magyarország-Horvátország 11-12

A mérkőzés ÉLŐ tudósításáért kattints a linkre.